Almás fahéjkocka recept

Hozzávalók listája

  • 6 evőkanál finomliszt

  • 4 tojás

  • 5 evőkanál porcukor

  • 8 dkg vaj

  • 6 evőkanál tej

  • 1 teáskanál sütőpor

  • 1 teáskanál őrölt fahéj

  • 1 mokkáskanál só

  • 4 savanykás alma

  • 20 dkg sárgabaracklekvár

  • kevés fahéjas porcukor

Elkészítés

Szögletes, hosszúkás tepsit vajjal kikenünk, liszttel beszórjuk. A tojássárgákat fehéredésig keverjük a cukor felével és a sóval, majd apránként hozzáadjuk a tejet, felváltva a sütőporral elkevert liszttel. Ezután belecsorgatjuk az olvasztott, de már nem forró vajat és a fahéjat. A tojások fehérjéből a megmaradt cukorral kemény habot verünk, majd óvatosan beleforgatjuk a vajas masszába. A tésztát belesimítjuk a kikent tepsibe, és az előmelegített forró sütőbe tolva, úgy sütjük meg, mint a piskótát. (Gőzmentes sütőt varázsolunk egy, a sütőajtóra rácsukott hurkapálcával.) 10 perc múlva a lángot mérsékeljük, majd a tésztát szép sárgára megsütjük.

Amíg a tészta sül, az almákat héjastól kicsumázzuk, és szeletekre vágjuk. Ha a tészta megsült, sütőlemezre borítjuk, és vékonyan bekenjük a lekvárral. Megrakjuk az almaszeletekkel, és meghintjük kevés fahéjas cukorral. Éppen csak annyi időre tesszük vissza a sütőbe, hogy az alma kissé megüvegesedjen a tetején, de még ne roskadjon össze.

Ország/Régió

Magyarországi recept

Porció

4

Elkészítési idő

1 óra

Nehézségi fok

normál