Hozzávalók:
- 2,5 kg disznóhús (lapocka, tarja)
- 1 evőkanál só
- 0,5 kiskanál őrölt bors
- 1 babérlevél apróra törve (vagy őrölt babérlevél)
- 2 gerezd lereszelt fokhagyma
Elkészítés:
A hús lehet egy kicsit kövéres is, nem jó ha nagyon száraz. A disznóhúst nagyobb kockákra vágjuk. Beletesszük egy nagyobb lábasba, beletesszük a sót, borsot, fokhagymát és az apróra tört babérlevelet. A húst a fűszerekkel összekeverjük és 720ml-es befőttes üvegekbe tesszük. Az üvegeket egy mélyebb tepsibe, vagy jénai edénybe rakosgatjuk és vizet öntünk a tepsibe, hogy kb 2-3 centi magas legyen. Mindenik befőttes üveget letakarjuk alufóliával, és a fóliát hegyes késsel átszurkáljuk 2-3 helyen. A tepsit az üvegekkel hideg sütőbe tesszük. A sütőt 180 fokra állítjuk és 2 órán ezen a hőmérsékleten hagyjuk.
Két óra után levesszük a hőmérsékletet 140-150 fokra és még hagyjuk a húst még két órát a sütőben. 30 perccel a két óra előtt óvatosan kivesszük a tepsit és levesszük a fóliákat. Láthatjuk, hogy a húsok összeestek, ezért az egyik üvegből óvatosan kipótoljuk a többi 3 üveget, úgy, hogy egy centi legyen az üvegek szájáig. A negyedik üveg levével felöntjük a többi hármat, hogy a húsok ne látszódjanak ki. Így lesz 3 teli üvegünk és egy maradék. A teli üvegeket fedővel lezárjuk és visszatesszük még 30 percre a sütőbe (a félüveget ne). Kivétel után leellenőrizzük, hogy minden fedő légmentesen zárjon. Fejre állítjuk az üvegeket, és hagyjuk teljesen kihűlni. Kihűlés után megfigyelhetjük, hogy a léből egy kocsonya állagú réteg képződik. Ha kihűltek, hűtőben, kamrában tároljuk.
Hideg húsnak paradicsommal egy vacsorára, reggelire nagyon finom.
Kövessék a Facebook oldalam.