Hozzávalók listája
Elkészítés
A sertéskarajból négy egyforma nagyságú 10-12 dkg-os szeletet vágunk, enyhén kiveregetjük és megsózzuk. Kevés zsírban a hússzeleteket elősütjük, majd félretesszük. A sütésből visszamaradt zsírban finomra vágott vöröshagymát üvegesre pirítunk, hozzáadjuk a ledarált sertéshúst, sóval, törött borssal, majoránnával ízesítjük és megpároljuk. Amikor kihűlt, négy részre osztva a hússzeletek tetejére halmozzuk, erre tesszük a vékony szeletekre vágott füstölt kolbászt. Ezután savanyú káposztalevelekbe burkoljuk, és vékony zsineggel átkötjük. A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, lábasba téve kiolvasztjuk, hozzátesszük a kimosott, szálas savanyú káposztát, megsózzuk, kevés vízzel felengedjük, és a tetejére rakjuk a káposztába burkolt hússzeleteket. Lefedve, nem erős tűzön készre pároljuk. Ezután a hússzeleteket kiszedjük, a zsineget eltávolítjuk. Az apró káposztába keverjük a megvágott kaprot, és tejfölös habarással sűrítve, néhány percig forraljuk.
Tálaláskor a káposztára helyezzük a káposztalevélbe burkolt hússzeleteket, kevés tejföllel leöntjük és friss, vágott kaporral megszórjuk.
Ország/Régió
Székelyföldi recept
Adag
6
Elkészítési idő
1 óra 30 perc
Nehézségi fok
normál
Hagyj üzenetet