A tökéletes Húsvéti sonka és tojás főzése

Hozzávalók listája

  • 1 füstölt sonka (nyers comb egészben vagy kötözött sonka),
  • 1 fej vörös hagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 kk szemes bors
  • 2 bablérlevél
  • 10-20 tojás.

Elkészítés

Húsvéti sonka és tojás elkészítéséhez a sonkát a főzés előtti napon áztassuk be annyi vízbe, amennyi ellepi. Másnap mossuk meg, és tegyük fel egy fazékban főni, a víznek ekkor is el kell lepnie. Lassú tűzön a fűszerekkel együtt (hagyma, fokhagyma, bors, babérlevél) főzzük puhára – ez a sonka nagyságától függően pár órát igénybe fog venni -, onnan tudjuk, hogy kellően puha, hogy a csont elválik a hústól és könnyedén kiemelhető a sonkából, illetve könnyen megy bele a hústű. Én a főzőlébe még sót is szoktam tenni, ha a sonka levét megkóstolva érzem, hogy sótlan.

A sonkát hagyjuk saját levében kihűlni, majd tegyük deszkára, és vágjunk belőle vékony szeleteket, mindig annyit, amennyit várhatóan elfogyasztunk. Kínáljunk mellé tormát is.

A sonka főzőlevét ne öntsük ki, hanem abban főzzük meg a tojásokat. Amikor már keményre főtt a tojás (kb. 10 perc), vegyük le a tűzről és egy kicsit kocogtassuk meg a tojásokat, hogy a héjuk megrepedezzen, és hagyjuk a lében kihűlni őket. Így a tojások is átveszik a kellemesen füstös ízt. A kihűlt tojásokat szedjük ki, törölgessük meg, és annyit pucoljunk meg egyszerre, amennyi várhatóan elfogy.

Szokás a sonka főzőlevében kifőzni egy szál vékony füstölt kolbászt is. Nem szabad nagyon sokáig főzni, mert akkor annyi zsírt veszít, hogy nagyon száraz lesz. A kolbászt kisebb darabokra szeletelve tálaljuk a sonkával és a tojással.

A székely konyha húsvétkor a bárányból készült ételeket készíti el: Húsvéti töltött bárány, Báránysült húsvétra, Húsvéti ecetes krumplisaláta sült bárányhoz, Tavaszi bárány csorba leves, Tárkonyos bárány leves, Tojásos bárányragu, Báránytokány puliszkával

👉 Ha tetszett a Húsvéti sonka és tojás cikk, kövessen a Facebook-on is a további házi praktikákért és konyhai inspirációkért!

Ország/Régió

Magyarországi recept

Porció

5

Elkészítési idő

2 óra

Nehézségi fok

normál